|
Sárkányok
Mesebeli állat, legendabeli szörny, hatalmas, denevérszárnyú, tüzet okádó, pikkelyes gyíknak vagy kígyónak képzelik el, horgas farokkal. A mitológiában és a legtöbb nép népköltészetében jelentős szerepet tölt be. Alakja, attól függően, hogy milyen elképzelésre vezethető vissza, valamely rettenetet kel tő és gyakran gonosz hatalom megtestesítőjeként nem mindig és nem minden népnél azonos; gyakran azonban (óriás) kígyóra, gyíkra (repülő sárkányok) vagy krokodilra emlékeztet. Az ezekb en a lényekben való hit úgy látszik, hogy e gigantikus, történelem előtti sárkányszerű hüllők ősei felől való legcsekélyebb ismeret nélkül keletkezett. A görög nyel vben a szó: drakwn -innen származik az angol dragon- eredetileg nagy kígyóra használatos, és a mitológiák sárkánya, bármilyen formát is vesz fel később, alapvetően kígyó marad. A középkori egyházatyák és humanista zoológusok leírása és ábrázolása szerint: pikkelyes, krokodilhoz hasonlító állat, hosszú farokkal és denevérszárnyakkal.
Tündérek
A tündérek hosszú hajú, gyönyörű nők, akik képesek repülni, alakot váltani (például hattyúvá vagy forgószéllé változni). A férfiakat elcsábítják, elragadják vagy tévútra vezetik. A jó tündérek képesek megmenteni a veszélyben lévő embert. Tündérország egy képzeletbeli hely, egy népmesékben gyakran megjelenő utópia, ahol a tündérek élnek. A lakói halhatatlanok és örökké boldogok. Néhány mesehős olykor kiérdemli, hogy őt is befogadják, rendszerint azzal, hogy feleségül veszi a tündérek egyikét. A tündérek, mint csodás mitológiai és mesei alakok igen népes családfát és szerteágazó történetet tudhatnak magukénak. Maga az alak szinte minden népnél megtalálható valamilyen formában. Az indiai népektől az irániakon át a kínaiakig egyaránt előfordulnak a hiedelemvilágokban olyan varázslatos lények, melyek ártó vagy jó szándékúak, és a létezés egy magasabb, vagy legalábbis embertől különálló részén foglalnak helyet, ugyanakkor az isteni szférát még nem érik el. Az európai folklórban betöltött helyük és megformálásuk korszakonként változó, de népenként, ha nem is egyforma, azért legalábbis hasonló. Ennek oka elsősorban történelmi, a görög kultúra rómaiba történő átszivárgásának, a római birodalom terjeszkedésének, majd a középkori keresztény egyház egységesítő törekvéseinek, valamint a reneszánsz antikvitás iránti tiszteletének köszönhető.
Pegazus
A görög mitosz mesés állata, szárnyas ló, melyet Poseidon a gorgók egyikével, Meduzával az Okeanos forrásainál nemzett. Hesiodos szerint nyomban születése után az Olimpusra röppent, ahol Zeus számára a villámokat és mennyköveket szállítja. Későbbieknél Eos lova, és mint ilyen, a csillagképek egyike. Bellerophontes Poseidontól ajándékba kapja és segítségével legyőzi a kimerát, nemkülönben az amazonokat is. A monda Pegazust a muzsák lovának is tekintettek, amennyiben azt hitte, hogy a Helikont, mely a muzsák éneke felett érzett gyönyörüségtől az égbe akart emelkedni, patkója ütésével a földhöz szegezte, egyúttal pedig a Hippokrene forrást a földből kicsalta. Az újabb időkben a Pegazus a költők lova, melyen ihlettségükben az ég felé emelkednek, modern mitosz, mely a Bellerophonról és Hippokrenéről szóló mondáknak összekeveréséből keletkezett.
Zacharias Huntsman : Az éj szava
Az éjszaka hívott, s én Bámultam minden szavát,
Énekébe szőtte Február havát, Mesélte nekem, ő milyen vén...
Izgága nemzedék sorait nevelte,
Agyakat pusztított, vagy áldott,
Míg róla a színes festék lemállott, S ő tűrte,
csak tűrte nevetve,
Hogy új színre kenjék az éj bársonyát,
Kik még alusznak, se leljék álmukat,
És megfosszák tőle a lényege árnyát.
Matt vérében megmártsák lábukat.
De kell, hogy szülessék új nemzedék,
Ki feltámasztja majdan az éj nemzetét!
***
|
|
|
|
|
|
|
|
Mára ugyancsak megtépázta az idő a sárkányok létezését, mivel kizárólag mesékben bukkannak fel, kifejezetten gyermetegnek látjuk őket.
Pedig az emberek még a 16. század derekán is hittek a sárkányok létezésében. Ekkor történt ugyanis, hogy Conrad Gesner felvette a sárkányt az Állatok története című tudományos művébe.
A sárkány magában foglalja a hüllőt és a madarat, azaz a föld és a levegő elemeit. Jobbára úgy képzelték, hogy lófeje, kígyófarka van, az oldalán több nagy szárny, négy mancsán pedig négy-négy karom. A történetírók szerint a Sárkánytól léteznek az első császárok. Gyógyító erejű a csontja, foga, nyála.
***
A kínai mitológiában 4 mágikus állat létezik; Az Egyszarvú, a Főnix, a Sárkány és a Teknőc. A kínai Sárkányt (kínai jelentése: "kiváló értelmű lény" vagyis 'Lung') istenként tisztelik, olyan mint egy oroszlán tulajdonságokkal felruházott angyal. Meglovagolja a szelet, a földműveseknek esőt hoz, továbbá birtokolja a legfőbb bölcsességet, a halhatatlanságot és a gyógyítóerőt. Õ alapította meg a kínai isten dinasztiát. Õ találta fel az írást és a tudományokat. Ezért nem csoda hogy a Sárkány évszázadokon át császári jelvény is volt. A császár trónját Sárkány-Trónnak, arcát Sárkány-Arcnak nevezték. A császár halálakor azt mondták, hogy az uralkodó felment egy Sárkány hátán az égbe.
Sze-ma Csien Történeti feljegyzések című művében azt olvassuk, hogy amikor Konfuciusi elment, hogy tanácsot kérjen Lao-cétól, az udvari archívum és könyvtár mesterétől, a látogatás után ezt mondta: A madarak repülnek, a halak úsznak, a vadak futnak. A futó állatot elejtheti egy csapda, az úszót egy háló, a repülőt pedig egy nyíl. Ám itt van a Sárkány; nem tudom, miképpen lovagolja meg a szelet, s hogyan jut fel az égbe. Ma láttam Lao-cét, így mondhatom, hogy láttam a Sárkányt.
Hajdan egy Sárkány, illetve egy Ló-Sárkány tűnt föl a Sárga-folyó vizéből, s az fedte fel egy császárnak azt a híres kör alakú ábrát, amely a Jang és a Jin egybefonódó játékát jelképezi; egy király hátas- és vadászsárkányt is tartott az istállójában; egy másik uralkodó pedig sárkányhúson élt, s virágzott a birodalma. Egy híres költő ekképpen jelenítette meg a nagyság veszélyeit: Az Egyszarvú hidegtálként végzi, a Sárkány pedig húspástétomként.
Csang Seng-jü egyik 6. századi falfestményére négy Sárkány került. Akik megtekintették a képet, kifogásolták, hogy nem festett nekik szemet. Haragra lobbant Csang, kézbe vette ismét az ecsetet, s a tekervényes figurák közül kettőre felfestette a hiányzó szemeket. Erre villám és mennydörgés töltötte be a levegőt, megrepedt a fal, s a Sárkányok felröppentek az égbe. A két szemnélküli Sárkány azonban a helyén maradt.
***
tudomány számos fajt megkülönböztet. A Mennyei Sárkány az istenek palotáit hordja a hátán, vigyáz rájuk, hogy le ne zuhanjanak. Az Isteni Sárkány az emberiség javára szelet kavar és esőt ád; a Földi Sárkány megszabja a folyók és patakok folyását; a Föld Alatti Sárkány őrzi az ember elől elrejtett kincseket.
A középkori Európa Sárkányelképzeléseiben kétfajta sárkány élt: a többfejű Sárkány, amely vizet őrzött, tüzet okádott, s az embereket és állatokat egyaránt megtizedelte, valamint a repülő Sárkány, amely vihart keltett, s a fellegekben lakott. Mindkét sárkánytípusnak több változata alakult ki. A repülő Sárkány, mely elsősorban a hiedelemmondákban él, nyilvánvalóan ősibb típus a főleg csak népmeséinkből ismert többfejű Sárkánnyal szemben. A különféle Sárkányokról szóló képzetek közös vonása az, hogy a Sárkányt mindenütt rosszindulatú démonnak tartják. Ez az alapvető, meghatározó tulajdonság a középkori Sárkányelképzelésekben és a jelenkori folklórműfajokban is azonos.
Főleg a középkorból visszamaradt írásokban lelhetünk rá a Sárkányokra. Ebben az időben nem túlságosan szerették a Sárkányokat, sőt irtották a fajtájukat. Külön hivatás volt a Sárkány ölés. A későbbi időkben pedig a Sárkányok iránti utálatukat a vízköpőkbe ölték, így megrontva a Sárkányok becsületét, nagyságát és ezáltal a Sárkányok feletti uralmukat akarták kifejezni.
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
