csutifantasy
Menü
 

 

Sárkányok

Mesebeli állat, legendabeli szörny, hatalmas, denevérszárnyú, tüzet okádó, pikkelyes gyíknak vagy kígyónak képzelik el, horgas farokkal. A mitológiában és a legtöbb nép népköltészetében jelentős szerepet tölt be. Alakja, attól függően, hogy milyen elképzelésre vezethető vissza, valamely rettenetet kel tő és gyakran gonosz hatalom megtestesítőjeként nem mindig és nem minden népnél azonos; gyakran azonban (óriás) kígyóra, gyíkra (repülő sárkányok) vagy krokodilra emlékeztet. Az ezekb en a lényekben való hit úgy látszik, hogy e gigantikus, történelem előtti sárkányszerű hüllők ősei felől való legcsekélyebb ismeret nélkül keletkezett. A görög nyel vben a szó: drakwn -innen származik az angol dragon- eredetileg nagy kígyóra használatos, és a mitológiák sárkánya, bármilyen formát is vesz fel később, alapvetően kígyó marad. A középkori egyházatyák és humanista zoológusok leírása és ábrázolása szerint: pikkelyes, krokodilhoz hasonlító állat, hosszú farokkal és denevérszárnyakkal.

Tündérek

A tündérek hosszú hajú, gyönyörű nők, akik képesek repülni, alakot váltani (például hattyúvá vagy forgószéllé változni). A férfiakat elcsábítják, elragadják vagy tévútra vezetik. A jó tündérek képesek megmenteni a veszélyben lévő embert. Tündérország egy képzeletbeli hely, egy népmesékben gyakran megjelenő utópia, ahol a tündérek élnek. A lakói halhatatlanok és örökké boldogok. Néhány mesehős olykor kiérdemli, hogy őt is befogadják, rendszerint azzal, hogy feleségül veszi a tündérek egyikét. A tündérek, mint csodás mitológiai és mesei alakok igen népes családfát és szerteágazó történetet tudhatnak magukénak. Maga az alak szinte minden népnél megtalálható valamilyen formában. Az indiai népektől az irániakon át a kínaiakig egyaránt előfordulnak a hiedelemvilágokban olyan varázslatos lények, melyek ártó vagy jó szándékúak, és a létezés egy magasabb, vagy legalábbis embertől különálló részén foglalnak helyet, ugyanakkor az isteni szférát még nem érik el. Az európai folklórban betöltött helyük és megformálásuk korszakonként változó, de népenként, ha nem is egyforma, azért legalábbis hasonló. Ennek oka elsősorban történelmi, a görög kultúra rómaiba történő átszivárgásának, a római birodalom terjeszkedésének, majd a középkori keresztény egyház egységesítő törekvéseinek, valamint a reneszánsz antikvitás iránti tiszteletének köszönhető.

 

Pegazus

A görög mitosz mesés állata, szárnyas ló, melyet Poseidon a gorgók egyikével, Meduzával az Okeanos forrásainál nemzett. Hesiodos szerint nyomban születése után az Olimpusra röppent, ahol Zeus számára a villámokat és mennyköveket szállítja. Későbbieknél Eos lova, és mint ilyen, a csillagképek egyike. Bellerophontes Poseidontól ajándékba kapja és segítségével legyőzi a kimerát, nemkülönben az amazonokat is. A monda Pegazust a muzsák lovának is tekintettek, amennyiben azt hitte, hogy a Helikont, mely a muzsák éneke felett érzett gyönyörüségtől az égbe akart emelkedni, patkója ütésével a földhöz szegezte, egyúttal pedig a Hippokrene forrást a földből kicsalta. Az újabb időkben a Pegazus a költők lova, melyen ihlettségükben az ég felé emelkednek, modern mitosz, mely a Bellerophonról és Hippokrenéről szóló mondáknak összekeveréséből keletkezett.

 

 

 

 

Zacharias Huntsman : Az éj szava

Az éjszaka hívott, s én Bámultam minden szavát,

Énekébe szőtte Február havát, Mesélte nekem, ő milyen vén...

Izgága nemzedék sorait nevelte,

Agyakat pusztított, vagy áldott,

Míg róla a színes festék lemállott, S ő tűrte,

csak tűrte nevetve,

Hogy új színre kenjék az éj bársonyát,

Kik még alusznak, se leljék álmukat,

És megfosszák tőle a lényege árnyát.

Matt vérében megmártsák lábukat.

De kell, hogy szülessék új nemzedék,

Ki feltámasztja majdan az éj nemzetét!

***

 


 

Köszönöm!
Indulás: 2007-03-25
 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Vendégkönyv

[24-5] [4-1]

2010.06.30. 07:52 Idézet
viki

jó lett=)


2009.06.22. 16:53 Idézet
Szonja

Free MySpace Glitter Graphics - MySpaceGlitter.com


Szia!
Ha van kedved és időd akkor nézz be hozzám!
-->|katt|<
--

[remélem nem számít reklámnak,nagyon tetszik az oldalad és ha van kedved lehetünk "barátok" és cserélhetünk buttont vagy ikont!:)]


2009.03.02. 16:19 Idézet
izike

:) na most megszívtam, s meg kellett várnom, míg ismét áttűnik az effekt ... :)
szóval csak kimaradt egy szó és értelemzavaró,
... ezért megyek -úgy általában véve- ritkán nézelődni .... 
bocs:)


2009.03.02. 16:14 Idézet
izike

igen, most látom, itt az áttűnési effekt, ami plusz lassít rajta,
igen, ezek mind klassz dolgok és feldobják az oldalakat, csak tudod, nekem is pl. egy kicsike kis gépem van, s 
Internet Explorert használok, a Win98Se van fenn, ezek mind olyan tényezők, amik miatt a gépecském jobb szereti 
az egyszerűbb oldalakat, ja igen, még az egérkövetők szoktak betenni nekem kicsit,
ezeket most csak azért írtam ide tudod, hogy hátha segítek Neked kicsit, szóval félre ne értsél ám Juditkám! :)
Még annyi, hogy én pl. ezért megyek -úgy általában véve- nézelődni, mert mire egy oldal betöltődik, ... aztán mire 
végigjárom a kedves Látogatóimat, hu ... szóval az nem csak türelem kérdése, hanem van, hogy egy teljes nap. 
puszi Csuti :)
izike


2009.03.02. 16:08 Idézet
izike

Szia Csutikám! végre ide bejutottam, 
kellemes hetet és mosolygós tavaszvárást kívánok Neked, Nektek. :)
Csutikám figyelj, talán nem haragszol meg ha megírom, hogy kb. fél órája próbálkozok a csutiglitterre feljutni,
2x már lefagyott, végül úgy döntöttem, hogy ott nem nézelődök, hanem átjöttem ide. 
Nagyon le van az az oldalad lassítva, az én tapasztalatom, hogy az Angyalka Toplistával, ami 2x ugrik mindjárt 
akkor fel, amikor az oldaladat hozza befelé a böngésző,
a vendégkönyvedbe pedig valami egyáltalán be sem enged.
Oké, itt is felugrott valami a vendégkönyvedre kattintva, de az bejött hamar és be tudtam csukni. 
Mindezt csak azért írtam le, mert mintha a csutiglitteren talán kevesebb látogatód lenne, mint volt, nem lehet, 
hogy ezekért a dolgokért? Nagyon klassz oldal, kár lenne, ha emiatt kevesebben szeretnének odalátogatni. :)
Nem találtam meg az emailcímedet sem, úgyhogy bocs, hogy ideírtam a vk.-be. 
Csutikám, minden jót, épp néztem, három Gyermeked van, őszintén gratulálok Hozzájuk ! :)
ölellek szeretettel:
izike
ja, és természetesen köszönöm a látogatásaidat az oldalamon! 
puszi érte :)


2009.02.14. 21:29 Idézet
Angyalka

A szeretet hatalma

"Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le.
Nincs olyan betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana.
Nincs ajtó, amelyet a szeretet fel ne nyitna.
Nincs az a szakadék, amelyet a szeretet át ne hidalna.

Nincs fal, amelyet a szeretet, le ne döntene.
Sem bűn, melyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni.
Nem számít, milyen mélyen gyökeredzik a gond.
Milyen reménytelenek a kilátások.
Milyen kusza a zűrzavar. Milyen nagy a hiba.
A helyesen értelmezett szeretet mindent megold.
S ha elég erős benned a szeretet, te leszel a világ

legboldogabb és legerősebb embere."

Drága  Csutikám, a Valentin nap a szeretet ünnepe is,boldog Valentin napot.

Puszillak,Angyalka.

Csutikám képtelenség bejutni a glitteres oldaladra.


2009.01.06. 21:08 Idézet

Sya Anci!

Készítettem neked egy szép képet!
vicky-oldala 

Jó az oldalad csk így tovább:))))

 


2008.08.29. 19:32 Idézet

Szupcsi oldal    Misi


2008.08.15. 15:42 Idézet

Szia Csutikám!

Ide még nem is hoztam neked képet!

Na de majd most!

Kellemes, szép nyári hétvégét kívánok!

Szeretettel ölel

HoneyJen


2008.06.24. 07:50 Idézet

Létezik egy megfoghatatlan ajándék, amely többet ér, mint bármi, amit a kezünkbe foghatunk. Ezt nevezem önmagunk odaajándékozásának, vagy jelenlétünk ajándékának.”

 

Szeretettel: Anikó

 

//anika60.gportal.hu/

 


2008.06.03. 10:24 Idézet

“Az igazi szeretet ajándék: nem kérheted és nem is követelheted, ahogyan ő sem kér, és nem követel semmit. Van, ha életre hívod; és nincs, ha elvárod, hogy legyen. Földi eszköznek semmi hatalma felette.”

Szeretettel: Anikó

 

//anika60.gportal.hu/

 


2008.05.18. 21:29 Idézet

Szia

Ide is benéztem és tetszett. szép jó estét.

Kikike


2008.05.03. 23:20 Idézet

Ingyen sms Ingyen SMS küldés! Ingyen sms


2008.03.11. 10:48 Idézet

“Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban… ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban.”

Szeretettel gondolok rád, ezen a közelgő tavaszias napon.

Anikó

//gportal.hu/portal/anika60/

 


2008.02.21. 11:57 Idézet

Boldog legyen életed, még élsz e világon.
Ne érje szívedet se bú, se fájdalom.
A szerencse Téged el ne hagyjon soha,
Ezt kívánja Neked e sorok írója!

Szeretettel gondolok rád, és legyen nagyon szép a hétvégéd, ebben a közelgő tavaszban.

 

Anikó

//gportal.hu/portal/anika60/

 


2008.01.24. 12:34 Idézet

Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei.

Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké,

mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat,

 hanem barátainkban leltük fel az egész világot.

 

Szeretettel:Anikó

 

//gportal.hu/portal/anika60/


2008.01.16. 08:38 Idézet

Amig fiatal vagy,
Minden szépnek látszik,
Hulló könycsepped is
Szivárvánnyá válik!

Most ahogy te szeretsz,
Úgy szeretnek mások,
Úgy lesz ellenséged,
Úgy lesz jó barátod!

De ahogy az évek,
Lassan tovaszálnak,
Úgy nőnek szívedben,
A gondog s az árnyak!

S ha majd minden álmod,
Valósággá válik.
Akkor se feledd el:
"Légy jó mindhalálig!"

Szeretettel: Anikó

 

//gportal.hu/portal/anika60/


2008.01.09. 12:40 Idézet

Elégedettség. Senki se gondolná, de az elégedettség egyenlő a boldogsággal. Aki elégedett, az boldog is. Mit jelent elégedettnek lenni? Azt jelenti, hogy elég az, ami van és amim van. Nem akarok többet az élettől, csak annyit, amennyit éppen ad vagy netalán elvesz. Az elégedettség hálát is jelent. Aki nem elégedett, az hálás sem tud lenni.”

Szeretettel: Anikó

//gportal.hu/portal/anika60


2008.01.02. 09:54 Idézet

Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok!

 

Szeretettel:  Anikó

 

//gportal.hu/portal/anika60/


2007.12.06. 10:32 Idézet

Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.

Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.

Remélem hozzád is már megérkezett.

 

Szeretettel Anikó.

 

//gportal.hu/portal/anika60/


[24-5] [4-1]

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77