Sárkányok
Mesebeli állat, legendabeli szörny, hatalmas, denevérszárnyú, tüzet okádó, pikkelyes gyíknak vagy kígyónak képzelik el, horgas farokkal. A mitológiában és a legtöbb nép népköltészetében jelentős szerepet tölt be. Alakja, attól függően, hogy milyen elképzelésre vezethető vissza, valamely rettenetet kel tő és gyakran gonosz hatalom megtestesítőjeként nem mindig és nem minden népnél azonos; gyakran azonban (óriás) kígyóra, gyíkra (repülő sárkányok) vagy krokodilra emlékeztet. Az ezekb en a lényekben való hit úgy látszik, hogy e gigantikus, történelem előtti sárkányszerű hüllők ősei felől való legcsekélyebb ismeret nélkül keletkezett. A görög nyel vben a szó: drakwn -innen származik az angol dragon- eredetileg nagy kígyóra használatos, és a mitológiák sárkánya, bármilyen formát is vesz fel később, alapvetően kígyó marad. A középkori egyházatyák és humanista zoológusok leírása és ábrázolása szerint: pikkelyes, krokodilhoz hasonlító állat, hosszú farokkal és denevérszárnyakkal.
Tündérek
A tündérek hosszú hajú, gyönyörű nők, akik képesek repülni, alakot váltani (például hattyúvá vagy forgószéllé változni). A férfiakat elcsábítják, elragadják vagy tévútra vezetik. A jó tündérek képesek megmenteni a veszélyben lévő embert. Tündérország egy képzeletbeli hely, egy népmesékben gyakran megjelenő utópia, ahol a tündérek élnek. A lakói halhatatlanok és örökké boldogok. Néhány mesehős olykor kiérdemli, hogy őt is befogadják, rendszerint azzal, hogy feleségül veszi a tündérek egyikét. A tündérek, mint csodás mitológiai és mesei alakok igen népes családfát és szerteágazó történetet tudhatnak magukénak. Maga az alak szinte minden népnél megtalálható valamilyen formában. Az indiai népektől az irániakon át a kínaiakig egyaránt előfordulnak a hiedelemvilágokban olyan varázslatos lények, melyek ártó vagy jó szándékúak, és a létezés egy magasabb, vagy legalábbis embertől különálló részén foglalnak helyet, ugyanakkor az isteni szférát még nem érik el. Az európai folklórban betöltött helyük és megformálásuk korszakonként változó, de népenként, ha nem is egyforma, azért legalábbis hasonló. Ennek oka elsősorban történelmi, a görög kultúra rómaiba történő átszivárgásának, a római birodalom terjeszkedésének, majd a középkori keresztény egyház egységesítő törekvéseinek, valamint a reneszánsz antikvitás iránti tiszteletének köszönhető.
Pegazus
A görög mitosz mesés állata, szárnyas ló, melyet Poseidon a gorgók egyikével, Meduzával az Okeanos forrásainál nemzett. Hesiodos szerint nyomban születése után az Olimpusra röppent, ahol Zeus számára a villámokat és mennyköveket szállítja. Későbbieknél Eos lova, és mint ilyen, a csillagképek egyike. Bellerophontes Poseidontól ajándékba kapja és segítségével legyőzi a kimerát, nemkülönben az amazonokat is. A monda Pegazust a muzsák lovának is tekintettek, amennyiben azt hitte, hogy a Helikont, mely a muzsák éneke felett érzett gyönyörüségtől az égbe akart emelkedni, patkója ütésével a földhöz szegezte, egyúttal pedig a Hippokrene forrást a földből kicsalta. Az újabb időkben a Pegazus a költők lova, melyen ihlettségükben az ég felé emelkednek, modern mitosz, mely a Bellerophonról és Hippokrenéről szóló mondáknak összekeveréséből keletkezett.
Zacharias Huntsman : Az éj szava
Az éjszaka hívott, s én Bámultam minden szavát,
Énekébe szőtte Február havát, Mesélte nekem, ő milyen vén...
Izgága nemzedék sorait nevelte,
Agyakat pusztított, vagy áldott,
Míg róla a színes festék lemállott, S ő tűrte,
csak tűrte nevetve,
Hogy új színre kenjék az éj bársonyát,
Kik még alusznak, se leljék álmukat,
És megfosszák tőle a lényege árnyát.
Matt vérében megmártsák lábukat.
De kell, hogy szülessék új nemzedék,
Ki feltámasztja majdan az éj nemzetét!
***
|
|
|
|
|
|
|
|
Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
| |
|
|